Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


Sz-Sz-B Megyei Rendészeti Kondipark Bajnokság 2016

2016.11.27

  Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei 

Rendészeti Kondipark Bajnokság

Nyíregyházi Sportcentrum, 2016. november 19.

15218686_1470746836287677_867751472_n.jpg


Egyesületünk a Nyíregyházi Rendőrkapitányság felkérésére, 2016. november 19-én rendezte meg a II. Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Rendészeti Kondipark Bajnokságot, melynek a Nyíregyházi Sportcentrum biztosított helyet.
 

A bajnokság idén először a Belügyminisztérium Sportnaptárában is szerepelt, melynek köszönhetően elfoglalta méltó helyét a kiemelt rendészeti sportesemények között.


 

A verseny fővédnökei voltak:

Vincze P. Márton Úr
Magyar Rendészeti Sportszövetség Ügyvezető elnöke
ROKK Rendészeti Szervek Kiképző Központjának vezetője

Farkas József r. dandártábornok Úr
Rendőrségi Főtanácsos
Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Rendőr-főkapitányság vezetője

Dr. Illés László r. alezredes Úr
Nyíregyházi Rendőrkapitányság vezetője


15235684_1529375823746326_6064636670701300506_o.jpg   15167459_1529456977071544_2749491188698702810_o.jpg

A megmérettetésre mintegy 60 fő versenyző nevezett az ország különböző pontjairól, ők egyéni és csapat kategóriában is összemérték tudásukat.

Az elszánt harcosoknak 11 feladatból álló kihívást kell teljesíteni a BeStrong Kondiparkon, melyek között gumiabroncs forgatás, lábemelés rúdhoz, létrán mászás, húzódzkodás, tolódzkodás, felülés, kitörés kettlebellel, felugrás dobogóra, kettlebell „talajtól a fej felé”, guggolás medicin labda dobással, 5 ütemű fekvőtámasz szerepelt. 

15167632_1529452137072028_4984669055671119644_o.jpg   15235699_1529464917070750_7371345235501280939_o.jpg

 15218240_1470901652938862_2031362441_n.jpg


További fényképek:

www.facebook.com/pg/hrsedebrecen/photos/

www.facebook.com/pg/hrsedebrecen/photos/

www.facebook.com/pg/hrsedebrecen/photos/

www.facebook.com/pg/hrsedebrecen/photos/


 

Versenyeredmények

Hazai női egyéni:

1. Márton Valéria - 3'03"78
2. Birgány Andrea - 4'26"50
3. Kertész-Müller Mária - 12'29"70

_mg_9845.jpg


Hazai férfi egyéni:

1. Literáti Attila - 4'54"61
2. Turóczi László - 5'19"90
3. Fülöp Gergely - 5'32"53

_mg_9854.jpg


Hazai női csapat:

1. Nyírségi Amazonok - Márton Valéria, Birgány Andrea, Kertész-Müller Mária

_mg_9822.jpg


Hazai férfi csapat:

1. A megtorlók - 19'20"39 - Pfujd Ferenc, Borsi László, Bulyáki Imre
2. Golyósok - 20'21"33 - Ecsedi János, Vida Levente, Takács Zoltán
3. Szabolcsi Tűzoltók - 21'18"20 - Batai Béla, Borkó József, Literáti Attila

_mg_9837.jpg


Vendég női egyéni:

1. Geszti Szilvia Eszter - 2'55"08
2. Pákozdy Krisztina - 3'55"76

_mg_9802.jpg


Vendég férfi egyéni:

1. Pethe Sándor - 4'02"19
2. Asztalos Zoltán - 4'07"10
3. Virág László - 4'07"84

_mg_9809.jpg


Vendég férfi csapat:

1. 10/1 - 12'41"70 - Budalik Zoltán, Virág László, Szűcs Attila
2. Killer Rabbits - 13'51"04 - Mohácsi Zsolt, Dévai Bertalan, Boldog Ádám
3. 10/2 - 14'39"46 - Molnár Ferenc, Lakatos Ferenc, Asztalos Zoltán

_mg_9791.jpg


MRS különdíjak:

Legfiatalabb női versenyző: Kertész-Müller Mária
Legfiatalabb férfi versenyző: Majzer Zoltán Miklós

_mg_9865.jpg

 

_mg_9869.jpg


HRSE különdíjak:

Legidősebb női versenyző: Márton Valéria
Legidősebb férfi versenyző: Takács Zoltán 

_mg_9875.jpg

 

_mg_9870.jpg

Fair play díj: Dankovics Tamás
Bátorság díj: Oszlár Gábor

_mg_9879.jpg


Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Tűzoltószövetség és a
Hivatásos Tűzoltók Független Szakszervezet különdíjai:

Legeredményesebb tűzoltó: Literáti Attila
Legeredményesebb tűzoltó csapat: Szabolcsi Tűzoltók 

_mg_9856.jpg

 

_mg_9861.jpg


Minden versenyző tombolasorsoláson vett részt, melynek során értékes sportszerek és szolgáltatások kerültek kisorsolásra.

_mg_9883.jpg


A HRSE mintegy 24 önkéntessel ez alkalommal is társadalmi munkában, a közösségi szerepvállalás részeként végezte a mintegy 300 fő látogatót vonzó rendezvény szervezését és lebonyolítását, melyen nevezési díj vagy belépő nem volt.

A rendezvény megvalósításában a HRSE mellett nagy szerepet vállaltak a Nyíregyházi Rendőrkapitányság, valamint a Nyíregyházi Hivatásos Tűzoltóság munkatársai is.

2016-11-18-16.22.01.jpg


A sporteseményen a hagyományainkhoz híven számos kísérő program várta a versenyzők családtagjait és a látogatókat, melyek teljes egészében térités mentesen voltak igénybevehetők.

Nyíregyházi Hívatásos Tűzoltóság bemutatója:

_mg_9226.jpg

Egészségügyi Allapellátási Igazgatóság oktatása és bemutatója:

_mg_7146.jpg

Dömötör Éva arcfestése:

_mg_9207.jpg

A Masszőröm Gyuri kezelése:

_mg_9212.jpg

A Nyíregyházi Rendőrkapitányság Bűnmegelőzési Bizottságának interaktív prevenciós standja:

2016-11-21-14.48.09.jpg


A Gazo Fitness standja:

dscn5074.jpg

A Re-Flex Modern Táncstúdió bemutatója:

_mg_9053.jpg

A Flexi-Team Aerobik Klub bemutatója:

_mg_9213.jpg



A sportesemény támogatói

HÜBNER-H Kft.

Nyíregyházi Sportcentrum

Magyar Rendészeti Sportszövetség

Magyar Rendvédelmi Kar

Rendőrökért Közbiztonsági Alapítvány

IPA Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei tagszervezete

BeStrong Kondipark

Blade Sport

Sóstó Gyógyfürdők Zrt.

Nyíregyházi Állatpark Nonprofit Kft.

Verba Tanya

Naked Warrior

Sóstó Horgásztó

Cutler Gym

Trattoria Amici

Róna Marketing Kft.

Gazo Fitness

Kiss-B Ker kft.

Lesku Attila

Török Kata

Ősz Tibor

Spartan Race Training Group Tokaj

Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Tűzoltószövetség

Hivatásos Tűzoltók Független Szakszervezet

Fitt Jóga

 

 

Nagyon szépen köszönjük az önzetlen és kiemelkedő támogatást, 
valamint segítséget!


15218240_1470901652938862_2031362441_n.jpg