Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


HBM-i Rendészeti Gyermeknap Nap 2011

Első nagyobb szabású rendezvényünk szervezésére, egyesületünk 2011. októberi bejegyzése előtt került sor, így ezt a Gyermeknapot még a HRSE logója nélkül publikáltuk.

dscf0488.jpg

A munkatársak és a támogatók önzetlen segítségével 2011. május 28-án szombaton ismét megrendeztük a rendőrségi gyermeknapot. Az OKAL Kiképző Központjában megtartott rendezvényre a nap során hozzávetőleg 600 fő látogatott el.

dscf0494.jpg

Az esemény fő támogatója minden évben a Független Rendőr Szakszervezet és idén a Rendőr Szakszervezetek Védegylete is csatlakozott a támogatói-szervezői csapathoz.

dscf0538.jpg

A rendezvény fővédnöki tisztségét Dr. Fekete Csaba r. dandártábornok, megyei főkapitány és Kiss János az FRSZ Észak-alföldi régió elnöke látta el.

A rendkívül színes programokkal és rengeteg ajándékkal tarkított napon az időjárás a kegyeibe fogadott minket. Talán túl sokat is fohászkodtunk, mert az erős, verőfényes napsütés próbára tette a szervezőket, bemutatósokat és közönséget egyaránt.
A vidám kavalkádban minden gyermek megtalálhatta a számára érdekes programokat, és bízok benne, hogy a felnőttek is jól szórakoztak.

dscf0551.jpg

Emlékeztető a programokról, a teljesség igénye nélkül:

GIGI Bohóc; FRSZ sátor; „akadálypálya” teljesítése jutalomért; ugrálóvár; trambulin; arcfestés és lufi hajtogatás; gyermekrajz pályázat és kiállítás; aszfaltrajz; kézműves sarok; légpuskalövészet és verseny; gyümölcskóstolás; ásványvíz és gyümölcslékóstoló; üdítő és édességsátor; katonai-, tűzoltó-, mentő- és rendőrségi járművek; asztalitenisz; darts; társasjátékok; sportversenyek és vetélkedők; amerikai autók; amerikai hot dog; fagyiskocsi; vattacukor; popcorn; főtt kukorica; lángosos; fegyverzettechnikai kiállítás; bűnügyi technikai bemutató; póni lovaglás és állatsimogatás; járőrkutyás bemutató; katonai bemutató; Kettlebell bemutató; táncbemutató; bűnügyi kutyás bemutató; kommandós technikai bemutató; motoros bemutató; kerékpáros ügyességi verseny; kézműves és alkotó sarok, tombola és sok-sok ajándék.

dscf0575.jpg

Napjainkban, a jelen gazdasági helyzetben és a fokozott leterheltség közepette lassan már alig-alig tudunk olyan csapot kinyitni, amelyikből nem a szakadatlan, sokszor jogos panaszáradat folyik.
A Gyermeknapi rendezvény szervezése jó példa és bizonyság volt arra, hogy leginkább tettekkel lehet eredményt elérni és nem frázisokkal…

dscf0564.jpg

Példaértékű, hogy milyen sok munkatárs, szakszervezet, civil személy és támogató állt a rendezvény nemes ügye mellé.
A csapat szabadidőt, anyagiakat, energiát, munkát nem sajnálva, önzetlenül és közös összefogással valósította meg a Rendőrségi Gyermeknapot.

Mindenki fizetsége „csupán” a gyermekek mosolya volt, de ez többet ért mindennél!

Balogh József

 

page_1.jpg