Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


Tiszta Szívvel Karitatív Program

2014.12.21

c.jpg

A Hajdú Rendészeti Sportegyesület és a Támasz Debrecen Közhasznú Egyesület közös szervezésében, került megrendezésre az immár hagyományosnak számító "Tiszta Szívvel!" Karitatív program és a "Támasz Télapó a Sérült Gyermekekért" elnevezésű rendezvény.

b.jpg

Idén is különleges összefogás során jött létre a program, melynek a fő támogató, a Szent József Gimnázium biztosított helyet.

h.jpg

A rendezvényen mintegy 75 fő gyermek vett részt, akiknek idén is sikerült örömöt és mosolyt varázsolni az arcukra.
Nekünk szervezőknek is feledhetetlen élményt jelentett újra együtt tölteni néhány órát, a gyermekek vidámsága és szeretete mindannyiunk érzelmi szintjét feltöltötte.

e2.jpg

Hálásan köszönjük a az önzetlen segítséget az egyesületek önkénteseinek, a Detty Fit Clubnak, Borsy Ádám énekesnek, a Debreceni Orvostanhallgatók Egyesületének, Dankóné Marikának, valamint a Gyermekremény Alapítványnak, és a Báczi Gusztáv Általános Iskola Tündérkert Csoportjának, valamint minden támogatónak!

i.jpg

Találkozunk jövőre!

 

A mappában található képek előnézete Tiszta Szívvel Karitatív Program

 

Profilkép


 



Facebook

Elérhetőség

Hajdú Rendészeti Sportegyesület

Közhasznú szervezet

Alapítás éve: 2011

4028 Debrecen,
Mikes Kelemen utca 4.

Adószám:
18270095-1-09

Raiffeisen Bank
12052729-01448915-00100001

+36-70/371-75-42

hrsedebrecen@gmail.com

Levelezőlista




Archívum

Naptár
<< Június >>
<< 2018 >>
Ke Sze Csü Szo Va
        1 2 3
4 5 6 7 8 9 10
11 12 13 14 15 16 17
18 19 20 21 22 23 24
25 26 27 28 29 30  


Statisztika

Most: 25
Összes: 800177
30 nap: 38306
24 óra: 1429