Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


DEKOM Mentési gyakorlat - ott voltunk

2014.05.31

Egyesületünk idén is Vészhelyzeti Magatartás Tréninggel vett részt együttműködő partnerünk, a Debreceni Egyetem Különleges Orvos- és Mentőcsoport által szervezett mentési gyakorlaton.

2014- ben is a Katasztrófavédelem hajdúszoboszlói gyakorlópályáján tartottuk meg a hallgatók gyakorlati képzését. A DEKOM korábbi munkái során, a nagy erejű földrengés helyszínein, a DEKOM által vezetett sikeres missziók folyamán gyűjtött tapasztalatok megosztása a cél.
A rompályán, a hallgatókkal több földrengés helyszínén kialakult élethelyzeteket szimulálják. A földrengés során gépkocsik, épületek sérülnek, robbanás rázza meg a katasztrófa sújtotta területet, tömegek esnek áldozatául a szerencsétlenségnek, megszűnik a teljes infrastruktúra, megszűnik a közbiztonság.
A mentési gyakorlat egyben záróvizsga is azoknak az orvostanhallgatóknak, akik két szemeszteren keresztül, a DEKOM által bevezetett kurzuson tanulták a speciális körülmények közötti orvosi munka ismereteit.

 

10456259_902647659752482_3527647351003030708_n.jpg